Fel!

Lezajlott a II. Fesztivál Boreal

A Boreal Fesztivál tavaly került először megrendezésre, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és számos európai nemzeti szervezet összefogásával. Idén az olasz Forza Nuova (FN) volt a házigazda.

Szeptember 12-én, csütörtök este közel harminc magyar hazafi indult útnak Budapestről, hogy tiszteletét tegye a II. Fesztivál Boreálon, melyre ezúttal az olaszországi Cantú városában került sor.


Pénteken kora délután érkeztünk meg a rendezvény helyszínére, ahol olasz bajtársaink mellett a liberális média képviselői és természetesen a helyi karhatalmi erők áradata fogadott bennünket. Az olasz sajtó, már hetekkel az esemény előtt "náci huligánokkal" riogatta a lakosságot, így senkit nem lepett meg a hír, hogy estére antifasiszták egy csoportja tüntetést jelentett be a városba.


A fesztivált Roberto Fiore, az FN elnöke és Toroczkai László, a HVIM alapítója, illetve a rendezvény megálmodója nyitotta meg. Ekkor körülbelöl százötven hazafi tartózkodott a rendezvény helyszínén, Európa legkülönbözőbb országaiból. A teljesség igénye nélkül képviseltették magukat spanyolok, lengyelek, svédek, angolok és franciák.


A megnyitó után került sor a szervezetek bemutatkozására. A HVIM-et Incze Béla vezetőségi tag képviselte. A délután folyamán még egy konferenciára került sor, melynek témája a Nyugat-Európát sokszorosan sújtó homoszexuális házzaságok, illetve az aberráltak számára több országban engedélyezett örökbefogadás volt. Sajnos Európa számos országában jóval kiábrándítóbb a helyzet, mint hazánkban, ilyen téren is.


A konferenciák után a zenekaroké volt a terep. A svéd Wafflor Waffen foglalta el elsőként a világot jelentő deszkákat, és megmutatták a közönségnek, hogy náluk a 'punk' stílus nem feltétlenül az anarchisták táborát erősíti. Másodikként az olasz Legittima Offesa szórakoztatta a közönséget, akik már Magyarországon is többször felléptek. Az este fő attrakciója a Romantikus Erőszak volt, akik "Előre mind pesti srácok..." című dalukkal a közel háromszáz fősre duzzadt közönséget szinte kivétel nélkül a táncparkettre invitálta.

Szombat reggel a magyar csapat egy része úgy gondolta, hogy tesz egy rövid sétát Cantú városában. Sajnos bebizonyosodott, hogy az olasz karhatalmi erők sem különbek magyar kollégáiktól. Megpróbálták megakadályozni, hogy a hazafiak elhagyják a tábort. Arra azonban nem voltak felkészülve, hogy a magyar nemzeti ellenállás tagjai, az elmúlt évek során találkoztak már cigányok módjára hazudozó rendőrökkel, így a huzavona végére pontot téve, a magyar csapat nevetve hagyta faképnél a Gendarmerie rohamhoz öltözött bohócait.


A délután folyamán került sor egy előadásra Szíria helyzetéről, majd ismét konferenciák vették kezdetüket. Zagyva György Gyula (HVIM vezető) klépviselte hazánkat az Európát járványként pusztító illegális bevándorlás témakörében. Minden jelenlévő szervezet képviselője elmondta, hogy milyen elképzeléseik vannak a jövő Európájáról. A HVIM-et Barcsa-Turner Gábor alvezető képviselte.



A 2013-as Fesztivál Boreál záróakkordjaként Toroczkai László, Roberto Fiore és Nick Griffin az Angol Nemzeti Párt Európa-parlamenti képviselője mondták el gondolataikat az Európára leselkedő veszélyekkel kapcsolatban.
Az esti koncertek sorát a lengyel Nordica nyitotta meg, őket pedig a Radical Hungary követte, akik rendkívül népszerűek voltak "Avanti Ragazzi..." c. dalukkal. Az este folyamán még két olasz zenekar állt a színpadra, a Hobbit és a Testudo.



Néhány héten belül kiderül, hogy jövőre kik kapják meg a Fesztivál Boreal szervezési jogát, és ezzel vihetik tovább a meggyújtott fáklyát, mely reményeink szerint ismét fényárba borítja tágabb hazánkat, Európát.


 

Incze Béla
HVIM vezetőségi tag

Kulcsszavak: 
Festival Boreál, HVIM, Forza Nuova
ABOUT THE AUTHOR
  • SZKR
  • Letöltések
  • Címkék
Hosszabb szünet után jelentkezik újra a Hadak útján, a Szent...
hétfő, november 23, 2015 - 15:05
Letölthető a legutóbbi Napvágás adás  Szent István intelmein...
szerda, október 7, 2015 - 14:18
Julián-Alpok, Szlovénia. Ma egy túristaparadicsom, a hegymás...
péntek, szeptember 25, 2015 - 19:00
Incze Béla és Barcsa-Turner Gábor vármegyés vezetők műsora e...
hétfő, szeptember 21, 2015 - 14:07
Az idei évben is a Szent Korona Rádió ott volt a hazafias re...
szombat, szeptember 5, 2015 - 09:20

Most hallható

  • 09:03:43 Thy Catafalque - Kel keleti szél
  • 08:57:11 Egészséges fejbõr - Magyarország
  • 08:54:35 Szkítia - Az én szívem mikor dobban
  • 08:50:36 FankaDeli - Újraszülettem
  • 08:43:24 Waszlavik László - A szegedi vasútállomáson, Nyílnak, nyílnak a mezei virágok
  • 08:40:18 Hungarica - Honszerelem
  • 08:36:10 Nemzeti Hang - Szép Erdély
  • 08:33:23 Titkolt Ellenállás - Romokban
  • 08:31:05 Romantikus Erõszak - Tovább viszem
  • 08:30:17 Berecz András - Szomorú halász

Bejelentkezés

Kövess minket!
  • Twitter
  • Facebook
  • Linkedin
  • Vimeo