Fel!

Erdély függetlenségéért emelte fel szavát egy román írónő

Az erdélyi születésű Angela Tocila úgy véli, Romániának csak akkor van szüksége Erdélyre, amikor erőforrásokat nyerhet belőle, vagy kulturális értékeivel büszkélkedhet. A blogger nem érzi magát Románia teljes jogú polgárának, a területi autonómiára pedig habozás nélkül igennel felel.

A román kormányzat, a vezető román politikusok és a helyi lapok többsége eddig ellentmondást nem tűrő módon a területi alapú székely autonómia ellen foglalt állást. A vasárnapi, 100-120 ezresre becsült menetelés nyílt üzenet volt számukra, és egyben jelzés is: a néhány tízezres megmozdulásokat követően ezt a kezdeményezést már nem lehet kézlegyintéssel elintézni. A hatóság ennek ellenére 15 ezres menetről ír, a Nemzeti Liberális Párt elnöke elfogadhatatlannak nevezi a menetet és annak célját, az egyik szociáldemokrata honatya pedig büntetőjogi feljelentést tett a szervezők ellen az alkotmányos rend megsértése miatt.

A két kiküldött román hírcsatorna tudósítói ezzel szemben már semlegesebb hangot ütöttek meg, az Adevarul liberális napilap cikke pedig kiemeli, bár nincs egységes uniós kisebbségi jogi szabályozás az autonómiaformákra, azok egymástól elkülönülve bizony normálisan működnek a kontinensen.

Autonómia: igen!

Az 53 kilométeres székely autonómiamenet nem csupán a román politikusok és médiumok ingerküszöbét lépte át. Egy román közíró, Angela Tocila, aki maga is Erdély szülöttje, kíméletlenül fogalmaz a „Kárpátokon túli Romániával” kapcsolatosan. Szavai szerint nem kívánja az országrész felsőbbrendűségét hirdetni, sem gyűlölködni. Viszont arra a kérdésre, hogy sok erdélyi román polgártársával egyetemben adna-e területi függetlenséget Székelyföldnek, „habozás, egy másodpercnyi gondolkodás nélkül” igennel válaszol.

A neves blogger honlapján megjelent írásában úgy véli, a Ceausescu-rendszerhez képest nincs változás a tekintetben, hogy Bukarest számára Erdély továbbra is csupán jövedelemforrás, sőt, a terület „nettó befizető”, ami azt jelenti, hogy többet fizet be a költségvetésbe, mint amennyit onnan visszakap. Tocila szerint a kormányzat maximum a túléléshez elegendő pénzt osztja vissza a térségbe.

Ezenfelül a román médiumok csak akkor említik Erdélyt, „amikor Károly herceg ellátogat a szász házába, egy-egy fesztivál kapcsán, és november 1-jén, amikor az egész ország elcsodálkozik a világítás (halottak napja) alkalmából kivilágított temetőinken” – panaszolja. Hozzáteszi: Kolozsvár Emil Boc, Temesvár a városközpontot elfoglaló cigányok, Nagyszeben pedig maximum a kulturális fővárosi cím miatt létezik a románok számára. „Tetszik a hangsúlyunk, a pálinkánk, a füstölt áruink és a gulyásunk, ami nem éppen a mienk, hanem a magyaroké” – folytatja a blogger.

Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély?

A közíró a gazdasági elszigetelés részeként tekint az erdélyi autópálya félbehagyására, mely bekapcsolta volna a nyugati vérkeringésbe Romániát és Erdélyt, és kárhoztatja az erdélyi szenátorokat, képviselőket, akik Bukarestbe érve már alig hallhatóan képviselik a terület érdekeit.

„Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély, egy tejben gazdag tőgyön kívül? Miért van az, hogy amikor úgy jó neked, mi magyarok vagyunk, és akkor emlékezel arra, hogy mi mégiscsak románok vagyunk, amikor a magyarok azt kiabálják, hogy minket akarnak? Miért nincs benned erő és főleg akarat elismerni azt, hogy Erdély a téged életben tartó motor, mint egy létfontosságú cső, mely táplál, hogy tovább élhess?” – teszi fel a kérdést Tocila.

Szerinte nem egyértelmű, hogy az erdélyi románok teljes jogú állampolgárnak tekinthetik magukat, hiszen ahogy fogalmaz: „Románia, egy anyja által magára hagyott gyermekként érzem magam és szintén egy magára hagyott gyermekhez hasonlóan nem feledlek, de nem is tudok neked megbocsátani, hogy magamra hagytál a bajban, és csak akkor jutok az eszedbe, amikor szükséged van valamire.”

(MNO)

ABOUT THE AUTHOR
  • SZKR
  • Letöltések
  • Címkék
Hosszabb szünet után jelentkezik újra a Hadak útján, a Szent...
hétfő, november 23, 2015 - 15:05
Letölthető a legutóbbi Napvágás adás  Szent István intelmein...
szerda, október 7, 2015 - 14:18
Julián-Alpok, Szlovénia. Ma egy túristaparadicsom, a hegymás...
péntek, szeptember 25, 2015 - 19:00
Incze Béla és Barcsa-Turner Gábor vármegyés vezetők műsora e...
hétfő, szeptember 21, 2015 - 14:07
Az idei évben is a Szent Korona Rádió ott volt a hazafias re...
szombat, szeptember 5, 2015 - 09:20

Most hallható

  • 09:03:43 Thy Catafalque - Kel keleti szél
  • 08:57:11 Egészséges fejbõr - Magyarország
  • 08:54:35 Szkítia - Az én szívem mikor dobban
  • 08:50:36 FankaDeli - Újraszülettem
  • 08:43:24 Waszlavik László - A szegedi vasútállomáson, Nyílnak, nyílnak a mezei virágok
  • 08:40:18 Hungarica - Honszerelem
  • 08:36:10 Nemzeti Hang - Szép Erdély
  • 08:33:23 Titkolt Ellenállás - Romokban
  • 08:31:05 Romantikus Erõszak - Tovább viszem
  • 08:30:17 Berecz András - Szomorú halász

Bejelentkezés

Kövess minket!
  • Twitter
  • Facebook
  • Linkedin
  • Vimeo