Fel!

Vármegyés karácsony Erdélyben rendőri kísérettel

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének angyala Kommandón járt, de azt hitték a bocskoros rendőrök, hogy tüntetni akartak, ezért az adományozást végig árgus szemekkel figyelték.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete kedden ajándékot vitt a kommandói Horn Dávid Általános Iskola tanulóinak és ovisainak, azonban karácsony szellemét beárnyékolta a csendőrség hirtelen megjelenése. A vármegyések szerint a rendruhások azért szegődtek a nyomukba, mert attól tartottak, hogy a felállítandó szonda ellen akarnak tüntetni a fiatalok.
 
A HVIM kézdivásárhelyi szervezete negyedik éve jótékonykodik karácsonykor. Szőcs Zoltán, a szervezet erdélyi elnöke elmondta, a kommandói akciót megelőzően 25 vármegyés adott vért, amihez csatlakozott még Opra Béni Béla, a kommandói Horn Dávid-iskola igazgatója is, valamint két másik önkéntes. A véradáskor kapott ételjegyekből, valamint más támogatók révén ajándékokat vásároltak a gyerekeknek. Szőcs hozzátette: az előző években a hátrányos helyzetű családokat segítették, idén pedig azért választották a kommandói iskolát, mert a magasan fekvő településen nehéz a megélhetés.
 
A vármegyések összesen 114, édességgel, SIC-matricával, kis székely zászlóval megrakott csomagot adtak át a kommandói kicsiknek a sportcsarnokban, akik rövid karácsonyi műsorral köszönték meg a gesztust. Emellett a könyvtár könyveket, az iskola pedig székely zászlót kapott. A gyerekek aznap reggel az önkormányzatnál is csomagot kaptak Hoek van Holland testvértelepülés, valamint a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából.
 
Az ünnepet a csendőrök megjelenése árnyékolta be. A vármegyések tudomása szerint korábban a rendőrség is érdeklődött utánuk, hogy mit kerestek Kommandón, mikor mennek haza, mit énekeltek, nem szerveznek-e valamit. Sőt, mint mondták, a rendőrség azt is javasolta nekik, hogy Kovászna helyett Papolc irányába menjenek haza, azonban a vármegyések ezt megtagadták.
Útközben, a vármegyések autói nyomában végig ott voltak a csend­őrök egy személygépkocsival és egy furgonnal. Szőcs Zoltán elmondta: már megszokták, hogy a különböző, tömegeket megmozgató eseményeiknél követik őket a hatóságiak, azonban ezúttal nem értették, miért ez a nagy szigor.
 
Később derült ki, mire megy ki a játék: ahogy jöttek lefelé az erdő között, egy szembejövő, bukaresti jelzésű terepjáróból szóltak nekik, hogy álljanak félre, mert „jön a konvoj”. Hamarosan Prahova megyei kamionok jelentek meg, amelyek a Kommandótól hét kilométerre, a Nagy-Mányicskán épülő szonda kellékeit szállították. Szőcs szerint azért követték a vármegyéseket a csendőrök Kézdivásárhelyig, mert attól tartottak, a palagáz kitermelése ellen akarnak tiltakozni. 


Mint azt már megírtuk, egy 3650 méter mélyre fúró szondát telepítenek a Kommandó mellett levő, de adminisztratívan Kovásznához tartozó területre, ezzel az amerikai (texasi) tulajdonú Amromco Energy Kft. kutat palagáz után. Dumitru Marinescu prefektus szerint kőolajat keresnek, azonban a környezetvédők ezt másként látják, ugyanis a szénhidrogén alapú nyersanyag kategóriába a palagáz is beletartozik. A palagáz kitermelése erősen vitatott, sokan úgy tartják, környezetromboló és vízmérgező hatása van a munkálatoknak.
 
Videó:

Még több kép ide kattinva.

(Hírmondó)

ABOUT THE AUTHOR
  • SZKR
  • Letöltések
  • Címkék
Hosszabb szünet után jelentkezik újra a Hadak útján, a Szent...
hétfő, november 23, 2015 - 15:05
Letölthető a legutóbbi Napvágás adás  Szent István intelmein...
szerda, október 7, 2015 - 14:18
Julián-Alpok, Szlovénia. Ma egy túristaparadicsom, a hegymás...
péntek, szeptember 25, 2015 - 19:00
Incze Béla és Barcsa-Turner Gábor vármegyés vezetők műsora e...
hétfő, szeptember 21, 2015 - 14:07
Az idei évben is a Szent Korona Rádió ott volt a hazafias re...
szombat, szeptember 5, 2015 - 09:20

Most hallható

  • 09:03:43 Thy Catafalque - Kel keleti szél
  • 08:57:11 Egészséges fejbõr - Magyarország
  • 08:54:35 Szkítia - Az én szívem mikor dobban
  • 08:50:36 FankaDeli - Újraszülettem
  • 08:43:24 Waszlavik László - A szegedi vasútállomáson, Nyílnak, nyílnak a mezei virágok
  • 08:40:18 Hungarica - Honszerelem
  • 08:36:10 Nemzeti Hang - Szép Erdély
  • 08:33:23 Titkolt Ellenállás - Romokban
  • 08:31:05 Romantikus Erõszak - Tovább viszem
  • 08:30:17 Berecz András - Szomorú halász

Bejelentkezés

Kövess minket!
  • Twitter
  • Facebook
  • Linkedin
  • Vimeo